I. Cosimo Medici nagyherceg (1519-1574) és utódai, a Medici örökség sorsa


"Giovanni delle Bande Nere, a bátor hadvezér hazatérve egy csatából meglátta még piciny fiát az ablakban álló dajka kezében. Ráparancsolt a dajkára, hogy dobja le neki a gyermeket. Miután a  kis Cosimo sírás nélkül tűrte az esést, az ölelést, akkor apja felkiáltott: Bizony herceg lesz belőled! Ez a sors rendeltetése!" 
Alessandro Medici herceg meggyilkolásával 1537-ben kihalt Cosimo Medici (il Vecchio) leszármazottjainak sora, a város vezető nélkül találta magát. Kevesen gondoltak arra, hogy egy vidéki birtokon néhányan egy fiatalembert erre a lehetőségre készítenek fel évek óta. Giovanni Medici, vagyis ismertebb nevén Giovanni dalle Bande Nere Firenze igen megbecsült kapitánya a Medici család másik ágából származott. Az ő fia volt az ifjú Cosimo, aki ekkor még csak 18 éves volt. Hősként tisztelt apját gyermekkorában elvesztette egy harctéri sebesülés miatt, de anyja Maria Salviati (il Magnifico unokája) úgy neveltette fiát, hogy ha úgy alakul, akkor méltó legyen Firenze hercegi posztjára! Az ifjú Cosimo elsősorban hadvezér szeretett volna lenni, ehhez is megvoltak az adottságai. Katonai tudományokon túl igyekezett az elméleti tudományokat is elsajátítani, bejárta fél Itáliát, mindenhol tanult valamit. Nem volt állítólag nagyon okos, de megfelelően művelt, és rendkívüli memóriával rendelkezett.


És az ifjú Cosimo Medici , akinek keresztnevét híres rokona, il Vecchio Medici miatt adta neki nagybátyja és egyben keresztapja, X. Leo pápa,  aki igencsak nagy reményeket fűzött a gyermekhez, úgy gondolván, hogy kihasználhatja majd az ifjú uralkodót. De nagyot tévedett! Az ifjú Cosimo Medici a  megfelelő pillanatban meg is jelent Firenzében, ahol a legbefolyásosabb családok már várták és pártfogásukba vették (Guicciardini, Vitelli...). Hatalomra juttatásával ezen urak fő célja is az volt, hogy foglalja csak el Firenze hercegi posztját, és majd ők irányítják a háttérből a várost! Reményeikben csalatkozniuk kellett, mert I. Cosimo Medici herceg, majd nagyherceg határozott, keménykezű, és Firenze számára mindenképpen sikeres uralkodóvá lett nélkülük is!
-
"Ezek a firenzeiek felültettek egy fiatalembert egy csodálatos lóra, felcsatolták a lovasra a sarkantyúkat, kezébe adták a gyeplőt, aztán szabadon bocsátották egy gyönyörű szép rétre, amely csupa virág, gyümölcs és gyönyörűség...; ám azt mondták neki, át ne lépjen bizonyos korlátokat! Hát most mondjátok meg nekem, ki tudja őt visszatartani, ha kedve lesz mégis átugrani azon a korláton? Nem lehet törvényeket szabni annak, aki ura azoknak!" 
Benvenuto Cellini írta ezeket a sorokat.
-
Első csatáját Cosimo herceg a korábban száműzött firenzei nemesekkel szemben könnyedén megnyerte már 1537-ben a montepurlói csatában, és a harc utáni meglehetősen kegyetlen megtorlása előre vetítette uralkodásának milyenségét! A megtorlásokat ingyen lakoma követte, amivel maga mellé állította a szegényebb rétegeket is. Előbb hercege, majd 1569-től 1574-ben bekövetkező haláláig Toszkána nagyhercege volt, vagyis, miután hatalma alá vonta a legtöbb toszkán várost V. Pius pápa áldásával 1569-ben létrehozta a Toszkán nagyhercegséget. Az utókor megítélése változó, sokan nem tartják méltónak a „nagy Mediciekhez”, pedig valójában ugyanazt az utat folytatta mind politikailag, mind mecénásként, csak talán céljainak elérésében több erőszakot alkalmazott, mint diplomáciát. Politikailag valóra váltotta minden firenzei álmát, hatalma alá vonta majd az összes jelentős toszkán várost, újjáépíttette Livornót Firenze tengeri kikötőjének, és hadigályáival nagy dicsőséget szerzett Firenzének a híres lepantói csatában 1571-ben. 
-
Firenze művészetileg is tovább haladt a fejlődés útján, és hogy ez az út már nem volt annyira fényes, mint a reneszánsz, az már nem rajta múlott. Kedvelt művésze, Giorgio Vasari vezényletével építkeztek, dekoráltak..., hogy az utókornak mi erről a véleménye, az már más kérdés. Számtalan festő és szobrász alkotott továbbra is a városban, azonban ez már nem a dicső reneszánsz, hanem a mozgalmas, de mégis bizonytalan manierizmus korszaka volt.
-
Cosimo nagyon jó gazdája volt Toszkánának is, mocsarakat csapoltatott, folyókat szabályoztatott, utakat építtetett..., de talán mégis a legfontosabb dolga az volt, hogy a legyőzött városokban máig álló hatalmas erődöket építtetett a Mediciknek. Ez utóbbi tevékenységét bizony nem nézték jó szemmel, a Medici név sok toszkán ember számára nem volt kedves.
-

  Felesége, Eleonora di Toledo (1522-1562) okos, szerető és hűséges társa volt, számtalan gyermekük született, igaz sokan közülük fiatalon meghaltak, de maradt utódjuk bőven. Eleonora asszony azonban 40 évesen meghalt, és ez a gyász nagy hatással volt az uralkodóra, több tisztségét átadta elsőszülött fiának, Francescónak. Később aztán mégis újra nősült, felesége Camilla Martelli (1545-1590) lett, akitől született még egy leánya 1568-ban, Virginia. Házasságukat állítólag Cosimo gyermekei nem nézték jó szemmel, de Cosimo kitartott Camilla mellett..., igaz akkoriban már ideje legjavát inkább Livornóban töltötte a hadi flottájával.
Két fia, Francesco és Ferdinando, amikor hatalomra kerültek még tettek ezt-azt a nagyhercegségért, de az ő utódaik inkább már valóban csak károkat okoztak Firenzének és a nagyhercegségnek, erkölcsi és anyagi értelemben egyaránt. Talán csak annyi dicsőséget mondhatnak magukénak, hogy a család férfiági kihalásáig (1737) egyben tartották a nagyhercegséget. Firenze népének nem volt beleszólása a végeredménybe, a város vezetése nagyhatalmi egyezkedések után Lotharingiai Ferenc Habsburg uralkodó keze alá került. Ez a Firenze már nem az a Firenze volt, ahol nap, mint nap nőttek fel csodálatos művészek, de küllemében, biztonságában sokat javult az alatt a viszonylag rövid idő alatt is, amíg a hatalmuk alá tartozott. 
-

.
------------------------------


De tett még valaki valami nagyon hasznosat Firenze érdekében! A műkincsek gyűjtése családi szenvedélyként élt a Medicikben, hihetetlen mennyiségű műalkotást vásároltak, és ezt a kincset a család utolsó élő tagja, Anna Maria Lujza (1667-1743) végrendeletében ugyan kénytelenség okán az új nagyhercegre, Lotharingiai Ferencre hagyományozta, de azzal a kikötéssel, hogy azokat a kincseket Firenzéből soha, senki el nem viheti! Ezek a műkincsek az alapjai az Uffizi, a Galleria Palatina és az Accademia gyűjteményének, ezzel örök dicsőséget hagyva a városra.
-
1765-ben Firenze is csatlakozott az egységbe olvadt Olaszországhoz, így Firenze kincsei már Olaszország kincsei lettek, de maradtak Firenzében!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése