Firenze történelme 4. Firenzei köztársaság, Piero Soderini és az újabb Mediciek

Eljött végre az ideje ismét a Firenzei Köztársaságnak, de nagyon naiv volt az, aki azt gondolta, hogy ezt megtartani könnyű lesz. Először II.Piero de Medici próbálkozott visszatérni, azután VI. Sándor pápa politikai ambícióitól lehetett félni, hiszen a Borgia család tulajdonának szerette volna tudni Közép-Itáliát. Később aztán ismét jöttek a Mediciek, de addig még sok minden történt a városban.
Ennek az időszaknak volt az utókor számára sokat vitatott személyisége Niccolo Machiavelli, aki a városházán titkárként dolgozott, de leginkább diplomáciai küldetésekben vették hasznát. Miután visszaállt a Firenzei Köztársaság őt küldték követként biztosítani a város korábbi szövetségeseit a mostani szövetségükről, és Machiavellinek mindig sikerült elérnie, hogy a helyzet ne rosszabbodjon, hanem legalább maradjon a régiben.
Szakítva Firenze hagyományaival a békesség kedvéért 1502-ben életre szóló gonfalonierét választott magának a Firenzei Köztársaság  Piero Soderini személyében. Soderini nagyon tisztességes ember hírében állt, de állítólag nem volt megáldva különösebb politikai tehetséggel.
-

-
Nagyon félt Cesare Borgia és apja, VI. Sándor pápa terjeszkedési törekvéseitől, ezért elküldte Machiavellit a Cesare által már elfoglalt Imolába, hogy barátságukról biztosítsa. Machiavelli három hónapot töltött Cesare Borgiával, majd ennek az időszaknak az élményeiből és tanulságaiból írta meg később híressé vált könyvét "A fejedelem" címmel. Machiavelli nem titkolt csodálattal figyelte a Borgia herceg tevékenységét, és ő volt aki az itteni tapasztalatait összegezte azzal a hírhedt mondattal, hogy: "A cél szentesíti az eszközt"
Mindenesetre az ekkori küldetése célt ért, Cesare Borgia biztosította Firenzét barátságáról. Aztán 1503-ban jött a hír Rómából, hogy VI. Sándor pápa meghalt, a fia, Cesare is nagyon beteg lett, minden valószínűség szerint mérgezés történhetett. Apja hatalmának elvesztése és hetekig tartó betegsége kihúzta az ifjú Borgia lába alól a talajt, fel kellett hagynia világra szóló álmaival. Így aztán a Borgiáktól való félelemtől végre megszabadult Firenze, de jött II. Gyula pápa, aki ugyancsak nagy terjeszkedési terveket kovácsolt kifejezetten harcos, katona pápaként. És ekkor léptek újra színre a Mediciek.
-

Idővel Giovanni Medici (Magnifico második fia) befolyásos bíborossá lett Rómában, és sosem tett le arról, hogy Firenzét visszaszerezze a családjának. Ekkor éppen a faragatlanként emlegetett liguriai születésű II. Gyula volt a pápa.  Megválasztása után első dolga az volt, hogy hadba induljon Bologna és Perugia ellen, melyek nem akartak tovább a pápai állam részei lenni. Sok más bíboros mellett Giovanni Medicinek is mennie kellett a háborúba, és mert II. Gyulának nagyon imponált a viselkedése, ezért őt tette volna meg Bolognában pápai helytartónak, ha győznek. Bár először győztek, de aztán a bolognaiak visszafoglalták a várost, és másodjára már nem győztek. Nagyon véres csata zajlott a Ronco folyó partján az időközben ellenséggé vált franciákkal. Ez a híres csata érdekesen végződött, elvben a franciák nyertek, de annyira kimerültek, hogy visszavonultak Párizsig. Giovanni Medicit viszont még előtte foglyul ejtették akkor, amikor a haldoklóknak nyújtott vigaszt a csatatéren. Fogva tartói mindenhol tisztelettel viseltettek iránta, jól bántak vele, de a franciák arra akarták kényszeríteni, hogy tartson velük Párizsba. Giovanninak feltett szándéka volt, hogy megszökik, és ezt meg is tette, katonaruhában bujkált egy darabig, majd Mantovába menekült.
 Giovanni Medici nagyon vissza akarta kapni a Medicieknek Firenzét, és ezért mindenre hajlandó volt. Az őt támogató spanyol csapatok elfoglalták és elképesztő kegyetlenséggel kifosztották Prato városát. Firenze nagyon megijedt, Soderininek lehetőséget adtak a menekülésre és amikor felkérték a Signoria tagjait, hogy egyezzenek bele a Medicik visszatérésébe, azok harc nélkül átengedték nekik a várost. 1512 szeptember elsején Giovanni de Medici 1500 katonával bevonult a városba, úgy tért vissza a Medici palotába, mint egy uralkodó. A firenzeiek nagy része örömmel fogadta, két nap múlva a hatalmat a 40 tagból álló balia vette át, melynek minden egyes tagja Medici párti volt. Giovanni és Giulio de Medici azzal kecsegtették a firenzei népet, hogy hamarosan  a Medicik uralmának kellemes korszaka tér vissza..., és hittek is nekik.
Talán így is lett volna, de fél év múlva Giovanninak vissza kellett térnie Rómába, mert meghalt II. Gyula pápa. Nem voltak alaptalanok a reményei és igényei arra, hogy esetleg őt válasszák meg új pápának, ami meglehetősen hosszas tanácskozás után meg is történt, X. Leo néven Giovanni de Medici bevonult a pápák sorába. Rómában visszafogottabb, de így is nagyon emlékezetes ünneplés kísérte a beiktatását, Firenzében pedig hatalmas örömünnepet ültek.
Giovanninak (immár X. Leo) óriási tervei voltak, és ezen tervek majdnem mind a Medici család terjeszkedésével voltak kapcsolatosak, hiszen Közép-Itáliából egy egységes Medici államot kívánt összekovácsolni. Miután elfoglalta a pápai trónt II. Piero de Medici célratörő fiára, Lorenzo de Medicire (Magnifico unokája volt) bízta Firenzét. 
X. Leónak öccsével, Giuliano de Medicivel (Magnifico fia) más tervei voltak, az egyház gonfalonieréjévé választatta, és tervei között szerepelt, hogy majdan Nápoly királya legyen. Terveit keresztezték az új francia király, I. Ferenc tervei, aki mindenáron újra befolyása alatt akarta tudni Itáliát. Giovanni Medici, vagyis akkor már X. Leo pápa, a francia szövetség helyett a spanyolokkal és a német-római császárral, Ferdinánddal szövetkezett céljai elérésének reményében. Rossz lóra tett, a franciák gyors támadásba lendültek, a még laza szövetséget legyőzték, és ekkortól már ők szabták a feltételeket.
-
A pápa Firenzébe készült, részben azért, mert a francia király a közeli Bolognában telepedett le és ott kívánt egyezkedni a legyőzöttekkel. Minden hibája ellenére Firenze fantasztikus ünnepséggel kívánta fogadni pápáját, ezért hatalmas dekorációs munka kezdődött, mely munkákat a korszak nagy és elismert művészei vezettek. Közülük megemlítendő a Duomó akkor még nem kész homlokzatának takarása, Jacopo Sansovino tervezte a hatalmas fából készített álhomlokzat díszítését, amit Andrea del Sarto festett meg. Mindenki el volt ragadtatva a szépségétől. Időközben az ifjú Lorenzo de Medicit kinevezték a Firenzei Köztársaság Főkapitányának, állítólag ettől kezdve megváltozott a viselkedése,  kellemetlen, önfejű zsarnok lett (az egyik Medici szobor Michelangelótól). 1515 november 30.-án pápai tiarában X. Leo pápa óriási ünneplés közepette vonult be Firenzébe. Innen később Bolognába ment, ahol I. Ferenc francia királlyal találkozott, de Bolognában már nem fogadta a nép lelkesen. A tárgyalás sem igazán a kedve szerint alakult, a király nagyon magabiztos volt és nagyon sokat követelt. A pápa nem sokat vitatkozott, a legtöbb feltételt elfogadta azzal a megjegyzéssel, hogy nem tekinti őket kötelező érvényűnek. Kinevezte a király nevelőjét bíborosnak, cserébe a király a Firenzében már tüdőbaja miatt haldokló Giuliano de Medicit, kinek felesége egy francia hercegnő volt, Nemours hercegévé tette.
-
Giuliano de Medici halála után X. Leo pápa energiájának nagy részét arra fordította, hogy az ifjú Lorenzo de Medicit Urbino urává tegye, ami meg is történt. Az akkori herceg, Francesco Maria della Rovere és felesége megijedtek és elmenekültek Mantovába, így Lorenzo könnyedén bevonult Urbinóba. A herceg egy év múlva visszatért erős sereggel, de nem tudták visszafoglalni a várost. Az ifjú Lorenzo de Medici (elvben őt ábrázolja Michelangelo egyik híres szobra..., bár közismert Michelangelo erről vallott nézete, mi szerint "hamarosan senki nem fog emlékezni az arcukra, tehát mindegy is"). Lorenzo súlyosan megsebesült, mely sebesülés talán szerepet játszott korai halálában. Bár újabb kutatások szerint vérbajban halt meg, de köztudottan a sérülése után többé nem volt a régi.
-
X. Leo pápának hátralévő életében még sok problémát meg kellett volna oldania. Unokaöccsét, Lorenzót ugyan sikerült ugyan beházasítani a francia udvarba, de pár héttel kislányuk, Medici Katalin születése után előbb a kislány anyja, majd rá két hétre az apja, Lorenzo is meghalt. Firenzének nem volt törvényes örököse, kivéve a pár hetes Katalint. 
De volt két törvénytelen fiú a családban, akik koruknál fogva lassan alkalmasak lehettek volna az uralkodásra, az egyik Ippolito de Medici, Giuliano di Lorenzo de Medici fia, a másik Alessandro de Medici, akit Lorenzo Urbinói herceg fiának állítottak be, de nagyobb esélye van annak, hogy Giulio de Medici (majdani VII. Kelemen pápa) fia volt egy rabszolganőtől, legalábbis arcának színe és berendezése egzotikus származásra utalt.
Giulio de Medici, aki, mint emlékszünk, a nagy Lorenzo testvérének, a Pazzi merénylet által meggyilkolt Giulianónak a törvénytelen fia volt (bár egyházi karrierje miatt mindent megtettek azért, hogy bebizonyítsák, szülei titkon házasságot kötöttek!), megfontolt viselkedéssel, de ideiglenesen látta el a város vezetését. 
Időközben az is problémát okozott, hogy az igen agilis V. Károly lett a német-római császár, és igényt tartott Itália bizonyos részeire, főleg a franciák által elfoglaltakra. X. Leó pápát aggasztotta még Luther Márton tanainak terjedése is, és az, hogy semmit nem tud tenni ellene. Ez is oka volt, hogy szövetséget kötött V. Károllyal, kívánva, hogy szabadítsa meg Luthertől és a franciáktól
V. Károly nem sokat várakozott, haza zavarta a franciákat. A jó hírt Giulio küldte X. Leó pápának, aki éppen vadászaton volt. Azon az utolsó vadászaton, ahol megfázott, és anélkül, hogy sejtette volna mennyire beteg, pár napon belül meghalt.

Giuliónak sikerült megszilárdítani a Medicik helyzetét Firenzében, így amikor meghalt unokabátyja, X. Leo (Giovanni Medici), akkor gyorsan visszatért Rómába. Reményei voltak a pápaság elnyerésére, de túl sok ellensége volt a bíborosok között, akik gyorsan megválasztották V. Károly nevelőjét, VI. Hadriánt. Az új pápa azonban annyira puritán volt, hogy az már senkinek sem tetszett. Meg akart mindent és mindenkit változtatni, de nem volt rá ideje, mert hamar meghalt, feltehetően ebben egy kis mérgezés is szerepet játszott.

Minden idők addigi leghosszabb konklávéján 60 nap után végül sikerült megválasztatni Giulio di I.Giuliano de Medicit pápának, aki a VII. Kelemen nevet vette fel. 45 éves volt ekkor, 11 évig, 1523-tól 1534-ig, haláláig volt pápa. Róma népe és a Vatikán is jó szívvel fogadta, mert nem volt olyan költekező, mint X. Leo, de olyan fukar sem, mint VI. Hadrian, ismerték mértékletességét, okosságát..., komoly reményeket fűztek hozzá. 

Sajnos azonban csalatkozniuk kellett, a történelem nem kedvezett Rómának VII. Kelemen pápa regnálásának idején, minek legfőbb oka helytelenül választott szövetségeseiben, illetve gyakori pálfordulásaiban keresendő. Róma fennállásának talán legnagyobb drámáját élte át a következő időkben! 1527 májusában a Sacco di Roma, vagyis Róma kifosztása V. Károly seregei által felkészületlenül érte a sokáig hezitáló pápát, aki azokat a rettenetes napokat Orvietóban töltötte.
-
Mind e közben Firenzében is egyre elégedetlenebb volt mindenki, a megbízott bíborosokat ki nem állhatták, és nem örültek a két Medici fattyú, Ippolito és Alessandro jelenlétének sem, akik végül a római hírek hallatára elmenekültek a városból. A firenzeiek Medici ellenes gonfalonierét választottak és visszaállították a köztársaságot, miközben előszeretettel gúnyolták a pápát.
-
A porig alázott VII. Kelemen pápa, bár lelkileg megtört, de azért nem adta fel..., Barcelonában 1529-ben megegyezett V. Károllyal abban, hogy ha a pápa elismeri Károly itáliai hódításait és császárrá koronázza, cserébe ők segítenek a Mediciknek visszafoglalni Firenzét. A császárrá koronázás Bolognában megtörtént..., ám ekkor már a firenzeiek nagyon elszántan nem kértek a Medicikből! 
A  fenyegetettségben nagy munkába kezdtek, hadsereget szerveztek és megkezdték a város védelmének kiépítését. Ebben a munkában maga Michelangelo Buonarroti is részt vett, a városfalak megerősítése volt a feladata. A város körül lebontottak minden épületet, hogy ne tudjanak benne megbújni a császári csapatok. A hadsereg 1529 őszén jelent meg a város dombjain, de nem támadtak, hanem a város kiéheztetésére rendezkedtek be. A város 10 hónapig kitartott, de végül megadta magát. Az éhező emberek már a Mediciek visszaengedéséért könyörögtek. Megtörtént a hatalomátvétel, voltak kivégzések, voltak száműzetések, de azért nem volt fergeteges megtorlás. A városba érkezett az akkor 19 éves Alessandro de Medici, akinek megvásárolta a pápa a pennei hercegséget, és akit kezdettől fogva gyűlöltek Firenzében. Ippolito Medicit bíborossá nevezte ki a pápa, és megkezdte az akkor 12 éves Caterina de Medici istápolását. VII. Kelemen pápa I. Ferenc francia király egyik fiához akarta nőül adni a kislányt, és így is lett, a király második fia, Henri de Valois  névleg valóban "feleségül is vette" 1533-ban Caterina de Medicit. Az esküvőt maga a nagybácsi pápa celebrálta Marseillesben. Ez az esküvő volt VII. Kelemen pápa utolsó szereplése, visszatérve a Vatikánba hamarosan meghalt. Hogy mitől, azt nem tudni, de azt igen, hogy csak nagyon kevesen gyászolták meg, temetését inkább üdvrivalgás kísérte, mint gyász. 
1549 október 28.-án Caterina de Medici valóban Franciaország királynéja lett II. Henrik király feleségeként. Már özvegy királynéként szerepe a francia történelem egyik legcsúnyább fejezetét idézi a "Szent Bertalan éjszakája" néven közismert események által. Komoly negatív szerepe volt a történelemben és a nagyvilágban a Medicik megítélésében.

Alessandro de Medici, viszont Firenze első hercegeként tovább uralkodott..., és bár a képen jámbornak néz ki, de egyáltalán nem volt az. Zsarnokoskodott a város felett, Firenze népe gyűlölte őt. Érezve a nép gyűlöletét begyűjtette a város összes fegyverét, miközben felépítette a Fortezza Bassót. Emiatt még jobban gyűlölték, de leginkább azt sérelmezték, amikor a Signoria tornyában lévő harangot beolvasztatta és Medici érméket veretett az anyagából. VII. Kelemen pápa halála után sokan próbálták felnyitni a hatalmát támogató V. Károly szemét, de  ő nem hitt nekik, inkább feleségül adta Alessandro Medicihez természetes lányát, az akkor 14 éves Ausztriai Margitot. Ezzel az esküvővel még erősebb lett a hatalma, amit alaposan ki is használt. Nem volt elég, hogy zsarnok uralkodó volt, de még felháborítóan züllött életet is élt..., sokan törték a fejüket, hogyan lehetne megszabadulni tőle.
Egy távoli, jelentéktelen rokona a Medici család másik ágából, akit Lorenzaccio néven emleget a történelem, Alessandro Medici mellé szegődött, beférkőzött a bizalmába. Hogy már a kezdettől gyilkosságra készült-e, vagy csak időközben, kiismerve a herceg jellemét, döntött így, azt nem tudni. Azt sem igazán tudni, hogy miért tette, de valószínűleg csak be akarta magát írni a történelembe egy zsarnok-gyilkossággal. Együtt tivornyáztak, egyre bensőségesebb, egyre különösebb kapcsolat alakult ki közöttük. Lorenzaccio gondosan megtervezte a gyilkosságot egy különleges szerelmi légyott beígérésével. A herceg Lorenzaccio házába ment, az őröket az utcán hagyta, befeküdt az ágyba és várta a hölgyet. Helyette azonban Lorenzaccio érkezett egy bérgyilkossal.

A gyilkosság megtörtént, megnyitva ezzel a Medici család másik (junior) ágának a lehetőséget a hatalomra kerüléshez. Éltek is a lehetőséggel! Hogy minden részében igaz-e ez a fenti történet, abban nem vagyok egészen bizonyos, de az tény, hogy Alessandro Medici halálával új világ kezdődött Firenzében. Loranzaccio távozott a helyszínről, sosem jutottak nyomára.
-
Megjegyzem itt, hogy ha valakit komolyabban érdekel a Mediciek története, akkor érdemes, -persze sok egyéb mellett-, elolvasni Erdődy Jánostól a Vörös Liliom városa című regényes, de azért komoly valóság alapokon megírt könyvét. Olyan, akárha ott sétálnánk a kor Firenzéjében és közben hallgatnánk valakinek a meséit. 





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése