Pazzi összeesküvésről a Medicik ellen (Luca Landucci krónikájából)

"És az 1478-as esztendő áprilisának huszonhatodik napján, szentmise közben, éppen amikor magasra emelte a pap az Úr testét, a Santa Maria del Fiore-templom kórusának tövében, az oldalkapu mellett meggyilkolták Giuliano de' Medici és Francesco Nori urakat. Lorenzo de' Medici a nyakán kapott sebet, a sekrestyébe menekült, így további bántódás nem érte. Az említettek halálának oka egy bizonyos összeesküvés volt, amelyet többen szőttek: Jacopo és Francesco de' Pazzi, társaikkal, valamint a Salviati család több tagja, köztük a pisai érsek, Francesco Salviati, és részesek voltak még sokan mások. Az összeesküvést egy ifjú bíboros, Raffaello Riario vezette, aki aznap érkezett Firenzébe; s amikor ő a nevezett Santa Maria del Fiore templomban megemelte a kelyhet - mint előbb már mondtam - ez volt a jeladás, hogy az említett összeesküvők fegyvereikkel Cosimo és Giuliano urakra támadjanak; a két merénylő, Francesco de'Pazzi és Bernardo Bandini volt. 
-
És miután Giuliano meghalt, Lorenzót is meg akarták ölni, de ez nem sikerült, mert nem tudtak bejutni a sekrestyébe. Mivel Lorenzo nem hallatta a hangját talán azt gondolhatták, hogy meghalt. Miközben ez történt Salviati érsek több társával a Palotába lovagolt, hogy a Signoria tagjaival beszéljen. Vitába keveredett a gonfalonierével, aki észrevette az árulást, elfogatta őket, lezáratta a kapukat, és meghúzta a harangot, hogy gyűlésre hívja a népet. Részben a Giuliano haláláról elterjedő hír, részben a vészharang kongása fegyverbe állította a várost; Lorenzo de'Medici egy idő után kimerészkedett a sekrestyéből, barátai a házához kísérték. Közben Jacopo de'Pazzi úr lovon a Palota térre vágtatott, és "Nép és szabadság!" csatakiáltással fegyvereseket igyekezett összegyűjteni, hogy elfoglalja a Palotát. Ez azonban nem sikerült neki, amint előbb már az érsek is kudarcot vallott. Jacopo úr erre menekülni próbált házának felfegyverzett csatlósai élén. A város polgárai is fegyvert fogtak és gyülekeztek a Palota és a Medici-ház körül. A téren ezenközben sok összeesküvőt megöltek, élve kidobtak a Palota ablakából a kövezetre, egy papot pedig darabokra tépett a tömeg. A bíborost elfogták és egyetlen társa sem tudott megmenekülni. Vagy húsz összeesküvőt, köztük a pisai érseket, meztelenül a Palota emeleti ablakrácsára akasztva végeztek ki. Ugyanerre a sorsra jutott  később a Pazzi család feje, Jacopo úr, és még sokan. Beszélik, hogy hetvennél több elfogottat akasztottak, nyakaztak és négyeltek fel rövid úton. A bíborost, Raffaelo Riariót fogságban tartották, bántódás nem érte, de arra kényszerítették, hogy saját kezű levélben értesítse a Szentatyát a történtekről." Idézet volt ez Luca Landucci emlékiratából.
-
Nem nagyon tudok én ehhez bármit hozzátenni, mert valóban elrettentő mindaz, ami akkoron ott történt. Mi itt a XXI. században el se nagyon tudjuk képzelni már, hogy az emberek képesek szinte vadállatokként viselkedni, és sajnos nem feltétlenül csak kötelességből, hanem olykor élvezetből. Lucca Landucci mondhatni finoman írta le a történetet ahhoz képest, ami ott akkor valójában történt. Amit igazán nem tudtam egyéb írásokban sem megtalálni, hogy ki is volt ezen események "szervezője", vagy a nép spontán tevékenysége volt a meghatározó abban, hogy Lorenzo Medici továbbra is a város nem hivatalos vezetője maradt? És hogy miért is tették mindazt a barbárnak mondható kegyetlenségeket bosszú hadjáratuk alkalmával, vajon annyira szerették Lorenzót, vagy csak végre kiélhették alantas ösztöneiket? Egy olyan nemesnek tartott város lakói valóban azt az iszonyatos és barbár öldöklést mondhatni "jó bulinak" tartották? Amikor erről olvastam Lauro Martinez "Firenze és a Mediciek" című művében, bizony kételyek merültek fel bennem, hogy jogos-e a nagy rajongásom ezen város és lakói iránt. Persze idővel megnyugodtam, azok az idők, azok az emberek ilyen kegyetlenek voltak a Föld bármely pontján még akkoriban. Mindenesetre a győztes Mediciek célja az volt, hogy a Pazzik minden nyomát eltüntessék Firenzéből..., de a történelem azért nem ilyen, pont az ilyen túlságosan hevített események hagyják maguk után a legnagyobb árnyékot. Bár a krónikák úgy szóltak, hogy a Pazzik minden nyomát felszámolták Firenzében, ám a Pazzi kápolna a Santa Croce templom mellett ma is Firenze egyik ékköve, és a Pazzik egyik palotája ma is áll, közintézmény van benne. És az is tény, hogy a Pazzik neve, ha nem is dicsfényben, de talán éppen a köréje emelt események miatt amíg van történelem oktatás, élni fog. 
-
-

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése